5. "Idejön négy idióta barátom"

Ceau! :)

Furcsa, mert sosem volt még olyan, hogy egy nap mindkét blogomra tudok részt hozni. Bár ez a rész már péntek este kész volt, hétvégén szinte géphez se tudtam jutni... Nem is húznám tovább...
Jó olvasást!

C.

Napsütéses reggelre ébredtem, ami itt a „mindig ködös, mindig esős” Londonban szinte csoda. Nyűgösen fordultam a másik oldalamra, amikor valaki(?) felugrott az ágyra és nyalogatni(?) kezdte az arcomat.
- Rossz kutya! – hallottam Hayley suttogását. Kutya? De hisz tegnap egy kutyát se láttam. Álmosan pislogtam párat, majd felültem az ágyban.
- Jó reggelt – dünnyögtem és a mellettem ülő westie-t néztem. – Ő ki?
- Jó reggelt – jött közelebb Hayley – Ő a mi kis családunk tagja.
- Ma reggel óta? – csodálkoztam.
- Nem. Úgy egy éve. – világosított fel, majd felemelte az ágyról a kiskutyát – Nem meg mondtam, hogy nem szabad felugrálni mindenhova?
- Értem. És hogy hívják?
- Töpszlix.
- Mint, a …
- Igen, mint a filmben. – válaszolt Hayley a még fel nem tett kérdésemre.
- Odaadod? – kunyiztam el a kutyust.
- Persze – nyújtotta át Töpszlixet. Miután összeismerkedtem „londoni rokonommal”, Hayley közölte, hogy kész a reggeli.
- Akkor menjünk – másztam ki az ágyból és pizsiben lecsoszogtam az étkezőbe, ahol már Chris ült az asztalnál… öltönyben, nyakkendőben.
- Te… és egy… - akadtam el.
- Mi a baj Lisa? – érdeklődött mosolyogva bátyám.
- Semmi – legyintettem – Még nem láttalak reggel öltönyben.
- Hát akkor szokj hozzá.
- Te szombaton is jársz dolgozni? –kérdeztem döbbenten.
- Nem. Csak néha, ha fontos. – állt fel az asztaltól Chris – De megyek is… ebédre hazajövök, viszont végleg csak este nyolc körül jövök.
- Oké – emeltem a tányéromra három gofrit – Szia. És oh… vigyázz magadra!
- Szia – adott egy puszit az arcomra – És te is!
- Meglesz! – feleltem, mire összekócolta az egyébként is nem éppen rendezetten álló hajamat. Kikerülve engem Hayley-hez ment. Direkt nem fordultam meg, - pedig lett volna pár kérdésem/kérésem – hagytam, hogy ”elköszönjenek” egymástól. Ajtócsapódás után Hayley megkerült és elvette Chris piszkos tányérját, majd a mosogatóba tette.
- Tegnap, hogy-hogy nem láttam Töpszlixet? – kérdeztem.
- Volt egy kisebb balesete… egyik nap valahogy feljutott ide, – mutatott a pultra – de nem tudott sehogy sem lejönni, ezért leugrott és megsérült a jobb mellső lába. Elvittük állatorvoshoz, aki bekötötte és pár napig benntartotta megfigyelésre. Ma reggel hozta haza Chris.
- Értem – kentem nutellát a gofrira – Egyébként mit szoktatok reggelizni?
Erre a kérdésre Hayley kicsit ledöbbent.
- Ezt, hogy érted?
- Biztos, hogy nem nutellás vagy lekváros gofrit szoktatok reggelire enni… - ráztam a fejemet.
- Tényleg nem – mosolyodott el – Általában hagyományos angol reggelit készítek.
- Uhh… holnap csinálsz olyan? – néztem rá boci szemekkel.
- Persze. Valami különleges kérés?
- Ömm… nincs.
Miután megettem a reggelit visszaslattyogtam a szobámba, átöltöztem, rendbetettem magam és kifeküdtem az ágyon. Előkerestem a Pokoli Báléjszakák angol kiadását és befejeztem ebédig. Nyitott szobaajtómon beáramlott az ebéd finom illata. Felpattantam és lesiettem az étkezőbe. Amikor megláttam Christ öltönyben, nem bírtam visszatartani a nevetést.
- Mi az? – értetlenkedett.
- Még nem szoktam meg, hogy így látlak – sikerült kinyögnöm egy egész mondatot.
- Már mondtam, hogy szokj hozzá… - emelte fel a villáját.
- Most látlak másodszor így! Csodát ne várj tőlem – ültem le.
Az ebéd viszonylag csendben telt, én elvoltam a gondolataimmal, a „felnőttek” meg beszélgettek, de őszintén fogalmam sincs, hogy miről. Ebéd után Chris visszament a munkahelyére, én pedig segítettem Hayley-nek elpakolni.
- Köszönöm – mosolygott.
- Kérdezhetek valamit? – hagytam figyelmen kívül, amit mondott, mert nekem az természetes volt, hogy segítek.
- Persze.
- Úgy fél vagy háromnegyed óra múlva elmehetek?
- Pontos merre? – dőlt neki a pultnak.
- Hyde Parkba…
- Tegnap is ott voltál.
- Tudom, de tegnap este elolvastam az útikönyvet és meg szeretném nézni Diana szökőkútját. Meg egy kicsit futnék is. – vázoltam fel a délutáni tervemet.
- Hááát – gondolkozott Hayley.
Láttam rajta, hogy szívesen elengedne, de Chris nagyon félt, ő pedig még nem tudja miért. Csendben vártam a döntését, ami végül nekem kedvezett.
- Jajj, de jó! – öleltem meg – Izéé…
- Igen?
- Este teázunk?
- Persze – mosolyodott el – Melyik a kedvenced?
- Erdei gyümölcsös, de angol teát szeretnék – vigyorogtam.
- Oké, de ha másféle ételt szeretnél, azt is szívesen csinálok.
- Angolos ennivalókra gondoltam.
- Meglesz.
Elindultam fel a szobámba, Hayley pedig a nappaliba valami műsort nézni. Előszedtem egy melegítő nadrágot, hozzávaló melegítő felsővel. Előbányásztam még egy ujjatlan futós felsőt és az ágy végére dobtam. Bekapcsoltam a laptopom, megnéztem térképen, hogy pontosan hol is van a szökőkút. Utána felnéztem twittere és rövid gondolkodás után feltöltöttem egy levegőben készült képet Londonról, a száznegyven karaktert pedig nem használtam ki és csak annyit írtam: London annyira csodálatos. E-mailben átküldtem Lexinek az eddig készített képeimet, majd skypeon átváltottam elérhetőre. Anya rögtön videó hívást indított.
- Sziasztok – integettem.
- Szia – köszönt egyszerre apuval.
- Nálatok most van dél. Ugye nem zavartalak meg titeket.
- Nem. Már ebédeltünk. Jártál már valamerre?
- Akkor oké. Igen, tegnap délután voltam a Hyde Parkban. Azt tervezem, hogy ma még egyszer elmegyek, mert nem láttam Diana szökőkútját.
- Az nagyon szép – emlékezett vissza apu.
- És, hogy vagy? – kérdezte anyu.
- Jól. És ti?
- Mi is. Milyen az ottani étel? – mosolyodott el apu.
- Hát eddig még nem ettem semmilyet, mert Chris valószínűleg rábeszélte Hayley-t, hogy főzzön olyat, amit én szeretek. Tegnap este még kakaót is csinált. Ma reggel pedig gofrit ettünk. De Hayley-vel ma este teázunk, és holnap igazi angol reggelit csinál.
Szüleim csak mosolyogtak azon, hogy mennyire ki tudok akadni egy étel miatt.
- Chris és Hayley hogy vannak?
- Mindketten megvannak. Chris ma dolgozik. Tudtátok, hogy öltönyt hord?
- Persze. – bólogatott anyu.
- És én erről mért nem tudtam? – meredtem a kamerába.
- Nem kérdezted. – válaszolt apu. Jogos.
- Oké, mindegy. Believe hogy van?
- Egész jól, bár hiányol.
- Ezt hogy érted? – kérdeztem furán.
- Az ágyadon fekszik és bámul maga elé.
- De ugye eszik? – ijedtem meg.
- Persze, csak hiányol. Nem beteg.
Még körülbelül negyed órát beszélgettünk, majd elbúcsúztam és felöltöztem.
- Ne vigyem el Töpszlixet sétálni? – kérdeztem Hayley-től, amikor felhúztam a cipőmet.
- Nem kell, most úgyis pihennie kell. Vigyázz magadra! Lehetőleg ne maradj sokáig, mert Chris akkor elég ideges lesz.
- Értettem. Szia.
- Szia.
Kiléptem az ajtón, bedugtam a fülest és zenét hallgatva kocogni kezdtem. Szombat ellenére is sokan voltak az utcákon, pedig ez még csak nem is London központja. Mire a parkban értem kisütött a nap, aminek nagyon örültem és le is vettem pulcsimat. Diana szökőkútja tényleg egyszerű, de nagyszerű volt. Bár sok kisgyerek futkosott a vízben, én inkább csak fényképeztem és próbáltam elraktározni mindent, hogy erre mindig emlékezzek. Miután kinézelődtem magam elindultam visszafelé, és ugyanarra az ösvényre tértem rá. Kocogás közben eszembe jutott a tegnap történt eset és halványan elmosolyodtam, de amikor megláttam a padon ülő alakot már fülig ért a szám.
- Szia Niall – álltam meg a pad előtt.
- Szia Lisa.
- Hát te?
- Csak kijöttem egy kicsit. Kell egy kis nyugalom.
- Mi történt? – ültem fel mellé a padra.
- Sok a munka. Kicsit zsúfolt fél évem volt eddig. – magyarázta.
- Ohh és még mindig nem árulod el, mit dolgozol? – érdeklődtem. Persze tudtam, hogy jelenleg egy világhírű énekessel beszélgetek, de ez a tény semmit se változtatott a helyzeten.
- Bocsi – vont vállat – Kérsz jégkását?
- Mi? – néztem furán.
- Jégkását – emelt fel maga mellől egy poharat.
- Semmi esély arra, hogy angol kaját, egyek Angliában? – sóhajtottam – Milyen?
- Mi? – értetlenkedett most ő – Erdei gyümölcsös.
- Gondolatolvasó – mosolyodtam el – Köszönöm.
- Nincs mit – emelt fel még egy poharat – Hogy értetted azt, az angol kajás dolgot?
- A bátyám rábeszélte a feleségét, hogy olyanokat főzzön, amit én szeretek, így reggelire gofrit ettünk, pedig szívesen megkóstoltam volna a hagyományos angol reggelit. És este pedig tea helyett kakaót hozott be. – panaszoltam ma másodszorra.
- Úgy ennék egy olyan reggelit – gondolkozott Niall.
- Hmm?
- Folyton rohannom kell… nincs idő rendes ennivalót enni, csak gyorskaját.
- Te helyzeted rosszabb – értettem egyet.
- És téged mi szél hozott?
- Tegnap kihagytam Diana szökőkútját.
- Merre voltál még? – kérdezte Niall, de nem tudtam válaszolni, mert megszólalt a telefonja. A dal számomra ismeretlen volt. Gyorsan kikapta zsebéből a telefonját és felállt – Bocsi, ez fontos.
Kicsit arrébb sétált és idegesen fogadta a hívást. Néhány dolgot hallottam, mint például „Harry hagyj”… „Nincs közötök hozzá”… „Tudom, hogy titeket érdekel és nem Paul-t”.
- Nem, még nem. Itt vagyok a Hyde Parkban, egy futóösvényen – hallottam egy férfi hangját, aki hangosan beszélt a mobiljába. Sose értettem, hogy mi jó abban, amikor fontoskodva és hangosan beszél a telefonjába. Valószínű ez az ember a feleségével, vagy a lányával beszél és nem valami fontos ügyféllel.
- Nagyszerű – ült vissza mellém Niall.
- Mi az?
- Idejön négy idióta barátom.
- És ebben az a rossz, hogy…? – nem értettem a problémáját.

- Hosszú – ivott bele a jégkásájába.
- Londonban mindig ilyen kiszámíthatatlan az időjárás?
- Nem. – mosolyodott el – Általában ködös, esős. Bár most jó időt mondanak.
- És mindig ilyen sokan vannak? – tereltem tovább a gondolatait.
- Igen, sajnos. Néha szívesen visszamennék Írországba.
- Honvágyad van?
- Kicsit – ismerte be.
- Mióta nem voltál otthon?
- Karácsony – bökte ki, mire ledöbbentem. Válaszolni már nem tudtam (megint), mert négy srác fékezett le előttünk csuklyában és napszemüvegben.
- Sziasztok – köszöntek egyszerre.
- Sziasztok – köszöntünk egyszerre Niall-lel.
- Hé „Ne sikíts” srác – ismertem fel utastársamat.
- Titokzatos lány – mosolyodott el Zayn.
- Ti ismeritek egymást? – kérdezte Niall.
- Mellettem ült a repülőn. Ő mondta nekem először azt, amit te is nekem tegnap. – mosolyodtam el.
- Most végre megtudom a neved – mosolyogott gonoszul Zayn.
- Én is a tiédet – vigyorogtam.
- Zayn ő itt Lisa – állt az én oldalamra Niall – Lisa ő itt Zayn, Louis, Harry és Liam.

Jobban szemügyre vettem Niall bandatársait. Zaynt már a repülőn megismertem. Bár mindegyikükön kapucni volt és napszemüveg annyit ki tudtam venni, hogy mindhárom srácnak barna haja van, és még Louisnak és Liamnek fel van nyalva, addig Harrynek hosszabb göndör. 
- Niall azt nem mondtad, hogy Lisa ennyire dögös – vigyorgott Harry, mire Niall lehajtotta a fejét. Ez engem is egy kicsit meglepett. Niall mesélt rólam? Harry dögösnek tart? Oké, mindegy. Az idő gyorsan telt az öt fiú társaságában. Sokat nevettünk és megismertem őket. Elég közvetlenek voltak, talán az tette, hogy azt hitték nem tudom kik ők. Számomra csak öt srác volt, akiket nemrég ismertem meg.
- Tegnap érkeztél, és eddig még csak a Hyde Parkban jártál? – foglalta össze Liam a mondandóm.
- Igen – biccentettem.
- Mit csinálsz holnap? – érdeklődött Zayn.
- Még nincs tervem – kevergettem a pohár alján lévő színes lét.
- Akkor most már van! – mosolyodott el Louis, de amint Liamre nézett gyorsan hozzátette – Mármint csak akkor, ha te is benne vagy.
- Mi lenne az? – néztem fel kíváncsian.
- Városnézés velünk – válaszolt Niall.
Ezek a srácok eléggé összhangban vannak, hogy már kitalálják egymás gondolatait. Szívesen belementem, hisz négyen errefelé nőttek fel, és mind az öten sok időt töltenek itt. Hayley biztos belemegy, hisz ismeri a srácokat, Chrisnek meg nem kell tudnia erről.  
- És mond csak Lisa hány hónaponként fested a hajad? – kérdezte hirtelen Harry.
Liam megrovóan, Niall mérgesen, Zayn furán nézett rá.
- Bunkó – dünnyögte Lou.
- Nem festetem – ráztam a fejem – Ez az eredeti hajszínem.
- Ilyen vörös hajat még nem is láttam – csodálkozott Zayn.
- Ez van. – vontam vállat – Nekem tetszik.
- Egyedi – mosolyogott Liam.
- Bocsi, azt hittem, hogy festeted… - nézegette a cipőjét Harry – Csak, mert a barátnőm lehet, festetne néhány rózsaszín csíkot a hajába.
- Először az én ruhám, majd Pezz haja – motyogta Lou.
- Mit mondtál? – kapta fel a fejét göndörke.
- Semmit – nézett rá komolyan Louis.
 A következő pillanatban eltűnt a nap és szakadni kezdett az eső.
- Ideje lenne indulni – nézte meg az időt Liam.
- Hány óra? – érdeklődtem.
- Négy lesz pár perc múlva.
- Uhh, nekem is mennem kell – vettem fel a pulcsimat.
- Mi mentünk – intett Zayn és el is siettek.
- Hazakísérlek – mondta hirtelen Niall, én pedig elmosolyodtam. – Ilyen időben kész káosz a közlekedés – magyarázta, és el is indultunk.  
Felhúzott csuklyával, sietősen lépkedtünk a szakadó esőben. Niall kissé elmerült a gondolataiban, mert először nem is hallotta, hogy mit kérdeztem.
- Mi? Bocsi, csak… - kezdett magyarázkodni.
- Semmi. Csak azt kérdeztem, hogy mi történt Louis és Harry között?
- Hááát… Harry és Louis régóta nagyon jó barátok. Nemrég Harrynek új barátnője lett, és kicsit megváltozott, kevesebbet lógnak együtt… Lou, pedig nagyon nem bírja a lányt. Mi se kedveljük, de Hazza választása, ezért tiszteletben tartjuk. 
- Az nem jó. – ráztam a fejem.
- Nagyon nem. De reménykedünk benne, hogy Hazz hamar kiteszi, mert a munkáját is rontja ezzel, nem kicsit.
- Uff – mondtam, aztán lefékeztem.
- Itt laksz? – nézett fel.
- Jelenleg igen – feleltem kicsit halkabban és reménykedtem, hogy nem ismeri fel a házat – Köszönöm, hogy hazakísértél. Valószínűleg, csak háromszor csaptak volna el.
Nem szólt semmi, csak halványan elmosolyodott. Karjait derekam köré fonta és közelebb húzott magához. Egy pillanatra meglepődtem, aztán felnéztem és elvesztem gyönyörű szép kék szemeiben. A következő, amit érzékeltem, azok a puha ajkai voltak az enyémen. Gyengéden és óvatosan csókolt. Miután feleszméltem, a nyaka köré kulcsoltam a kezeimet és visszacsókoltam. Tettem hatására bátrabb lett és a lehető legközelebb húzott magához. Nem tudom meddig álltunk így, de nem is érdekelt sem a levegőhiány, sem a zuhogó eső, sőt még az sem érdekelt jelen pillanatban, hogy Chris megláthat. Egy idő után mindketten levegőt kapkodva váltunk el.
- Én… sajnálom – motyogta lehajtott fejjel Niall.
- Én nem – mondtam halkan, mire Niall felkapta a fejét.
- Nem bánod?
- Ü-ü – nézegettem a cipőm orrát.
- Hé, Lisa – emelte fel az állam, hogy a szemembe nézzen – Én…
- Ez most lehet hülyén fog hangzani, de… szeretném, ha találkoznál valakivel.
Niall értetlenül nézett rám, ezért megfogtam a kezét és húzni kezdtem az ajtó felé. Már így is szétáztunk, de semmi kedvem, hogy még meg is betegedjünk. Csengettem, mivel még mindig nem volt kulcsom és azt kívántam magamban, hogy minden jól sikerüljön.
- Gyertek be gyorsan – nyitott ajtót Hayley, aki valószínűleg figyelt minket – Szia Niall! Rég láttalak.
- Hayley? – döbbent le a szőkeség mellettem.